2023-ra fejeződhet be az orvosok 120 százalékos béremelése
A Magyar Nemzet szerint jövő januárban tapasztalnák a legnagyobb emelkedést a fizetésükben az orvosok.
A Magyar Nemzet szerint jövő januárban tapasztalnák a legnagyobb emelkedést a fizetésükben az orvosok.
A járványkórházakban és azok telephelyein kellene a Magyar Orvosi Kamara szerint leállítani az elektív ellátást.
Partnerek is lennének benne, és ötleteik is vannak, hogyan valósítsa meg a miniszterelnök, amit ígért. Kezdetnek például az orvosok kaphatnának magasabb órabért a gyorséttermi dolgozóknál.
Ágyakkal és lélegeztetőgépekkel készül a kormány arra, hogy novemberre akár 400 ezer koronavírus-fertőzött is lehet az országban, azért viszont nem sokat tett, hogy megoldódjon a krónikus létszámhiány. Az elmúlt évben egy egész egyetemi évfolyamnak megfelelő 40 év alatti orvos tűnt el a rendszerből, szakápolókat már a magánegészségügybe sem találnak, az intenzív osztályokon pedig csak találgatni tudják, mikor fog rájuk szabadulni a járvány.
„Covid centrum, orvosi pihenő és mosdó. A kollégáink helyt állnak ilyen körülmények között is” – ezzel posztolta a Magyar Orvosi Kamara az egyik orvos által készített fotókat.
A MOK elnöksége szerint az egyik vezető tisztségviselőjük kijelentései a járvány elleni védekezés hatékonyságát veszélyeztetik.
Akár húsz évbe is telhet a hálapénzrendszer kivezetése a magyar egészségügyből, de ha most nem lépnek a felelősök, soha nem szabadulunk meg tőle. Az évente zsebbe csúsztatott tízmilliárdoktól a betegek jobb ellátást remélnek, a valóságban azonban a rendszert torzítják és bebetonozzák az egyenlőtlenségeket. A Magyar Orvosi Kamara jelentős béremelést és szigorú büntetőjogi szankciókat javasol, amely csak kisebb ajándékok, például csokoládé és kávé elfogadását engedélyezné. A téma magyarországi kutatója szerint ez nem elég, konkrét szolgáltatásokat, például a szabad orvosválasztást kellene fizetőssé tenni.
A koronavírus elleni hazai védekezési intézkedésekkel az a legnagyobb baj, hogy Vajna Tímea megnyilvánulása járványügyben alig hülyébb, mint az ország miniszterelnökéé vagy az orvosi kamara elnökéé. Vélemény.
Írásbeli figyelmeztetést kapott a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház orvosigazgatója, aki Semmelweis-napi dicséretre terjesztette fel azt a kollégájukat, akit korábban vesztegetésért felfüggesztett börtönre ítéltek. A kórház főigazgatója szerint kollégájukat hiányos adatok alapján terjesztették fel dicséretre. Az orvos elismerését etikai okokból elfogadhatatlannak tartja az EMMI, és a Magyar Orvosi Kamara is jelezte: az onkológus-nőgyógyász kitüntetése nem volt megalapozott és időszerű.
Az orvostársadalom férfidominanciájáról, valamint a hálapénz felszámolásáról beszélt egy interjúban a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke. A MOK új, reformokra nyitott vezetése szerint egy kezdő orvos fizetését majdnem a háromszorosával kéne megemelni.
A leghatékonyabb eszköz a hálapénz visszaszorítására a betegellátás színvonalának a növelése lenne egy közvélemény-kutatás szerint.
Miközben az orvosi kamara az önkéntes túlmunka-szerződések felmondását lebegteti, addig az orvosok többsége e nélkül is kizsigereli magát. Ha nem tennék, az egész rendszer bedőlne. Zavaros viszonyok, de a jéghegy csúcsa láttán is világos, hogy a végletekig agyonhajszoltak az orvosok.
Rovó László szabályosan és felelősen járt el, amikor nem vonult önkéntes karanténba, hanem munkába állt. Sőt, a koronavírust sem az erősen fertőzött Dél-Tirolban kaphatta el, hanem Szegeden.